Nem "fordító", szinkrondramaturg!

Fotó: Hirling Bálint – Origo

Lehet szeretni, lehet utálni, de a magyar szinkron mindenki életében betölt valamiféle szerepet. Biztos mindenkinek van olyan kedvenc filmje, amit csakis kizárólag szinkronnal hajlandó megnézni. Egyszerűen így kényelmes, így látta először, ezeket a magyar hangokat szokta meg gyerekként.

Manapság szeretjük szidni a magyar szinkron olykor felemás minőségét, viszont csak kevesen gondolunk bele, milyen mennyiségű munkával kell ma megbirkóznia milyen kevés embernek, ehhez mérten kevés fizetésért. Szerencsére a szakma még mindig tele van lelkes dramaturgokkal, méltán neves szinkronrendezőkkel és legendás szinkronszínészekkel, akik igyekeznek kedvenc rendezőink filmjeit eljuttatni nagyobb nézőközönségek számára.

Tóth Tamás Boldizsár leginkább a Harry Potter könyvek magyar változatainak fordítójaként ismert, de ő töltött be szinkrondramaturgi pozíciót számos Nolan film, a Star Wars előzménytrilógia, a 2012 utáni DC filmek, és a Volt egyszer egy… Hollywood szinkronmunkálatai során is. Erről kérdeztük:

TM: Ha jól tudom ez volt az első Tarantino film, amit fordított. Valamilyen szempontból különbözött ez a fordítás korábbi filmfordításaitól? Gondolok itt a Tarantino jellegzetes párbeszédeiből adódó fordítási nehézségekre vagy kulturális különbségekből adódó problémákra (60-as évek, western részek).

TTB: (Majdnem) minden film más, egyenként kell rájuk hangolódnom, kitalálnom a stílusukat. Ebben az esetben valóban a 60-as évek végi nyelvhasználatának finom felidézése, a túl friss szleng lehetőség szerinti kerülése és némi westernes íz megtartása tűnt fontosnak.

TM: Western részek fordításakor mennyire okozott nehézséget a régies „vadnyugati” dialektus magyarítása? Ez inkább saját kreatív elképzelés, vagy szükséges hozzá a stílus nyelvezetének részletes átvizsgálása?

TTB: A magyarosított western-stílus szerintem nem túl jellegzetes, úgyhogy csak igyekeztem "ízes" stílust használni.

TM: Alapjában véve, Ön számára hogyan zajlik egy film fordítási folyamata? Gyakran hallani, hogy ma már nem jut annyi idő egy adott fordításra, mint mondjuk a 90-es évek idején. Mennyire hátráltatja ez Önt, és mennyire van kihatása ennek munkái minőségére?

TTB: Változó, hogy mennyi idő jut a fordításra, de rettenetesen sietnem azért szinte soha nem kell. Nem szabad, hogy befolyással legyen a sietség a minőségre, és az én esetemben nincs is, úgy hiszem.

TM: Erősen kultúrspecifikus szavak és kifejezések fordításakor Ön hogyan közelíti meg a problémát? Próbál minél inkább formailag és tartalmilag ekvivalens szöveget létrehozni, vagy esetleg szabadabban kezeli az efféle kifejezéseket, hogy természetesebben hasson a szöveg a célnyelvben? A szájra illeszthetőséget vagy a tartalmi egyezést tartja ilyenkor meghatározóbb szempontnak?

TTB: A szöveg hatását kell reprodukálnom, tehát a kultúrspecifikus dolgokat többnyire célszerű lecserélni, de ez függ a filmtől. Ha az egész film nagyon kultúrspecifikus, akkor lehetetlen teljesen magyarossá tenni. A szájra illesztés független ettől, az alapkövetelmény a moziszinkronban.

TM: Az egyértelmű médiaszabályozásokon kívül mi alapján erősít és gyengít adott esetben a trágár kifejezéseken fordítás közben?

TTB: Mindig az adott mondat erejét próbálom visszaadni, és abban a több tényező egyike a trágárság. Egy "dühös" mondat adott esetben trágárság nélkül is megtarthatja az erejét, viszont, ha például az eltúlzott trágárság humorforrás, akkor azt célszerű megtartani vagy akár fokozni.

TM: Számos rádióadás (1 kivétel), TV műsor és filmcím lefordítatlan maradt a magyar változatban, ha jól tudom Tarantino kérésére. Gyakori jelenség ez a szakmában, vagy ritkaságnak számít?

TTB: Az ilyen teljes tiltás ritkaság. Jogi megfontolásból szokták inkább egyes műsorcímek stb. fordítását megtiltani.

TM: Egyes jelenetek azonban, mint például részletek a Nagy szökés és a Bontóbrigád című filmből szinkronnal szerepelnek a filmben. Azokra nem vonatkozott a kérés? Itt az eredeti, korábban már elkészült szinkront használták, vagy ehhez is Ön írt új szöveget?

TTB: Minden egyes ilyen jelenet sorsáról külön döntött a rendező, tehát ő mondta meg, mit kell vagy lehet szinkronizálni, illetve feliratozni. A régi szinkronokat - mert több volt - megnéztem, és részben felhasználtam.

TM: A film elején a következő mondat hangzik el: „Give me my glasses back!”, ami a fordításban így szól: „Hoci vissza a szemüveget!”. Mi alapján dönt úgy, hogy egy ismertebb köznyelvi kifejezés helyett (pl. adsza, kérem vissza) olyan kifejezést használjon, mint a „hoci”? Ez csak a jobb szájra illeszthetőség érdekében történik, vagy van ennek más oka is?

TTB: Ez arra példa, hogy egy 69-ben játszódó filmben lehet ma már ritkán használt kifejezéseket is használni.

TM: Ugyanebben a jelenetben, mikor az egyik karakter be akar húzni egy másiknak, a következő mondat hangzik el: „Jól van, jól van, Audie Murhpy, csigavér.”. A magyar néző számára nyilván nem mond sokat ez a név. Hasonló helyzetben mi alapján hagy meg egy ilyen magasan kultúrspecifikus nevet a fordított szövegben? Ez is szabályozva volt Tarantino által, mint a rádióadások, filmcímek és TV-műsorok?

TTB: Nem, itt úgy gondoltam, hogy nem baj, ha kevesen tudják, ki az az Audie Murphy, egyrészt mert talán az amerikai nézők se mind tudják, másrészt mert a számunkra ismeretlen celebnév egzotikumot kölcsönöz a filmnek.

Az interjúnak van egy másik része is, ami a Sötét Lovag: Felemelkedés óta megjelent DC filmekkel foglalkozik, melyek magyar változatán szintén Tóth Tamás Boldizsár dolgozott. Ezt a részletet a DC Magyarország oldalon tudjátok elolvasni, IDE kattintva.

Ha szeretnétek még hasonló jellegű híreket és kritikákat olvasni, kövessetek be minket Facebookon is!