Mielőtt beültem volna a moziterembe, azt hittem könnyű dolgom lesz, mikor elkezdek a filmről írni. Aztán kijöttem 2 óra és 41 perc után, és azt se tudtam mit szóljak.

 A "Volt egyszer egy... Hollywood" egyáltalán nem olyan film volt, mint amilyenre számítottam, vagy amilyenre bárki is számíthat, és ezt a legpozitívabb értelemben írom. Ez egy olyan film, amit egyszerűen látni kell, mert nem lehet pontosan megfogalmazni az élményt. Quentin Tarantino 9. alkotása merőben eltér korábbi filmjeitől, úgy, hogy közben az összes filmjére visszakacsint, legyen szó kameraállásokról, karaktervonásokról vagy akár szinte egzakt jelenetekről és mozdulatokról.

A történet kezdetén megismerkedünk a három főszereplővel. Először a dinamikus duóval találkozunk, azaz Rick Dalton-nal (Leonardo DiCaprio), a veterán színésszel és hű társával, Cliff Booth-al (Brad Pitt), aki végig kísérte Rick-et egész karrierje során, mint kaszkadőrje. Gyors ugrás egy Los Angeles-be tartó repülőgépre, amin épp pályafutása kezdetén lévő Sharon Tate (Margot Robbie) utazik. A film első felvonásában, ami szerintem legalább másfél óráig tart (ilyet is csak Quentin engedhet meg magának), elmélyülhetünk a 3 karakter életében, tulajdonképpen bármi komolyabb történés nélkül. Első a karakter. Rick Dalton úgy érzi színészi pályája vakvágányra futott, Cliff Booth éli a maga kalandos életét, Sharon Tate izgatottan ül be a moziba, hogy megnézze alakítását a "Bontóbrigád" című filmben. Így élnek ők, és mi együtt utazunk velük, együtt nevetünk velük, tulajdonképpen a barátaink lesznek, mire a film véget ér. A történet maga 3 napot ölel fel: egy februári hétvégét és egy napot augusztusban.

A három főhős kalandja valóban rászolgál a "Volt egyszer egy..." címre: úgy érezhetjük, hogy egy Hollywood-i körúttal egybekötött "mesére" visznek minket (helyenként még egy narrátort is kapunk, mint idegenvezető), ahol egy pár órára betekintést nyerhetünk a filmes és egyéb nagyágyúk életébe, ami persze nem mindig tökéletes. A film részletesen körül járja a "kiégés" fogalmát Rick karakterén keresztül, amit néha kissé szájbarágósan, de kétségkívül zseniálisan tálal a film első kétharmada. A cselekmény folyamatosan ugrál a különböző történetszálak (ezzel a Ponyvaregényre hajazva) és zsánerek között, ami egészen érdekes hangulatot ad az első felvonásnak. A film második feléről nehéz lenne spoilermentesen (vagy bárhogyan) beszélni. Egy bizonyos ponton teljesen megváltozik a film tónusa, igazából egy kicsit olyan érzésem volt, mintha a Tarantino féle speciális fűszer ráborult volna a rendezői asztalra, de nagyon örültem neki, hogy így történt.

Rick és Cliff nem csak munkájuk miatt alkotnak jó csapatot, hanem a hétköznapi életben is barátok. Igazi barátok, ami LA-ben igazi ritkaságnak számít. Minden pillanatuk valóságos és őszinte, rendkívül jól működő párost alkotnak az egész film során. Sharon Tate karaktere és története kissé eltörpül e színészpáros mellett, de Margot is tökéletesen játssza Roman Polanski (Rafal Zawierucha) feltörekvő feleségét. A film persze számos valódi arcot is felvonultat és megemlít a filmtörténelemből (Bruce Lee, Steve McQueen, Sergio Corbucci), és emellett persze Tate tragikus történetének kulcsfigurái, a Manson „család” tagjai, és maga Charles Manson (Damon Herriman) is megjelenik.

Persze mindennek megvan a maga hátulütője is. A sok filmes név és maga Manson személye megkövetel egyfajta alapismeretet a nézőtől, mert igazán csak akkor tudjuk magunkénak érezni Los Angeles-t 1969-ben, ha ismerjük a várost az adott évtizedben. Úgy éreztem ennek hiányában kissé vontatottnak tűnhet a film egy olyan néző számára, aki csak egy "szimpla" Tarantino moziért ült be a terembe. Épp ezért érdemes elvégezni a "házi feladatot" és beleásni magunkat a 60-as évek filmjeibe és Charles Manson múltjába.

A zene, mint mindig, tökéletesen passzol minden jelenethez, de igazából az kétségtelen volt, hogy Quentin tökéletesen el tudja kapni a kor Los Angeles-ének hangulatát. Ennek ellenére nem éreztem olyan erősnek a felhozatalt, mint korábbi filmjeinél. Talán majd ha megnézem még egyszer-kétszer.

A "Volt egyszer egy... Hollywood" valóban Tarantino szerelmeslevele Hollywood, a filmek és egy korszak felé. Igazán különleges filmélmény akár Tarantino veterán rajongói, vagy úgy összességében a filmművészet rajongói számára. Azt viszont nem mondanám, hogy ez volt a legkiemelkedőbb Tarantino film amit láttam, éppen ezért remélem, hogy akad még pár ötlet a rendező tarsolyában, hogy pár év múlva egy 10. filmre is beülhessek. Érdemes bent maradni a teremben a film vége után is, egy rövidke jelenetért a stáblista közepén.

A "Volt egyszer egy... Hollywood" augusztus 15-én jelenik meg Magyarországon, és én biztosan újra be fogok ülni erre a különös utazásra.

Történet: 4/5

Karakterek: 5/5

Alakítások: 5/5

Operatőri munka: 5/5

Színhelyek/Díszletek: 5/5

Zene: 4/5

Írta: Peti