Egy sör nem sör.
Lágy éttermi lámpafény, csillogó borospoharak, vodka és kaviár. A négy középkorú gimnáziumi tanár szülinapi vacsorája ismerős életkép lehet minden néző számára. A függőségekről szóló filmek talán soha nem fognak veszteni erejükből, Thomas Vinterberg drámája azonban egészen egyedi módon fordul az alkoholfogyasztás témájához, annak életünkben betöltött szerepéhez.
A film Finn Skårderud hipotézisét veszi alapul, miszerint a szükséges alkoholszintnél 0,05 századdal kevesebbel születik minden ember. A négy tanár így kísérletnek álcázott alkoholizálásba kezd, amely először oly könnyednek tűnik, hogy mi is készséggel csatlakoznánk a társasághoz. Nemesnek tűnik a cél, és szemmel láthatóan mindenki nagyon jól érzi magát, így miért ne? Sajnos azonban elég hamar világossá válik, hogy van egy sokkal egyszerűbb magyarázat is Mads Mikkelsen kompániájának viselkedésére: elfáradtak, unatkoznak, úgy érzik felemészti őket az élet és a közoktatás gépezete.
De miért számít ez, miközben az énektanár csodát tesz a kórussal, a testneveléstanár győzteseket edz, a történelemtanár pedig (Churchill, vagy éppen Roosevelt „alkoholkedvelő” természetét használva önigazolásra) minden diák számára egyből szimpatikusabbá válik? Sőt, gimnáziumban tanulók többsége is fogyaszt alkoholt, így ez akár remek kapcsolódási ponttá is fejlődhetne a tanárok és a diákok között. A Még egy kört mindenkinek olyan jól hazudik nekünk és olyan jól keveri feszült és üde jeleneteit, hogy egy pillanatra tényleg elhisszük, csak egy pohár valami választ el minket attól, hogy sokkal jobban érezzük magunkat. De csak egy pillanatra.
Tragikus fordulatot vesz a film, hirtelen már nem annyira szeretnénk a társaság része lenni. Beismerjük, hogy hibáztunk, a kísérlet elbukott. Nem szeretnénk többet inni, és nem értjük, miért gondoltuk úgy egy percig is, hogy egy valós kísérletet látunk kibontakozni, valódi tétek nélkül. Talán Mads Mikkelsen esetlen, gyenge tanárból lehengerlő férfivá transzformálódó karaktere teszi ennyire hihetően pozitív hatásúvá a négy tanár útját a lejtő aljára. Az események körforgásában néha elidőzik a kamera az arcán egy-egy röpke pillanatra, ezek a momentumok pedig többet mondanak minden szónál.
Thomas Vinterberg felteszi a kérdést: valóban evolúciós, vagy inkább kulturális tényező az alkoholfogasztás? Látunk embereket, ahogy nevetve emelik szájukhoz poharukat, de ugyanezt látjuk némán, könnyek között is. Az alkohol a legjobb válasz, vagy csak az egyetlen? Azt hiszem az igazság valahol a táncoló Mads Mikkelsen kirobbanó zárójelenetében rejlik.
Na, most már jöhetne még egy kör, nem igaz?
Történet: 5/5
Karakterek: 4/5
Alakítások: 5/5
Operatőri munka: 5/5
Színhelyek/Díszletek: 4/5
Zene: 5/5
Írta: Peti
Ha szeretnétek még hasonló jellegű híreket és kritikákat olvasni, kövessetek be minket Facebookon is!
