ÁÁÁáááÁÁÁáááÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

A Jó, a Rossz és a Csúf nem egy film. Illetve nem csak egy film, sokkal több annál. Sergio Leone 1966-os spagettiwesternje mára már fogalommá avanzsálódott, melynek jelentése összeforródott magával a western zsánerével. Ki ne tudná elfütyülni a híres dallamokat? Clint Eastwood nevéről kinek nem a szivarkázó Szöszi jut először eszébe? Amikor a mexikói patthelyzet szavakat halljuk, kinek nem jut eszébe a Sad Hill temető körtere? Eredetileg kritikának terveztem ezt az irományt, de hamar rájöttem, hogy felesleges. Nem igényli a szóban forgó alapanyag. Inkább csak felsorolom, miért minden idők legjobb westernje, sőt, egyik legjobb filmje A Jó, a Rossz és a Csúf.

Talán nem is lehet szavakba önteni azt a mértékű lazaságot, amit Clint Eastwood árasztott magából a névtelen Szöszi szerepében Leone filmjeiben. Eli Wallach és Lee Van Cleef parádés játékával kiegészülve talán a filmtörténelem legikonikusabb triója alakult meg 1966-ban. Néhányan ma már lehet hosszúnak ítélnek egy 161 perces játékidőt, de amíg ezt a három törvényen kívülit nézzük, szinte fájni tudnak a múló percek. Én legalább kétszer ilyen sokáig el tudnám nézni őket.

Tonino Delli Colli lélegzetelállító felvételei könnyedén helyet kapnak Leone legszebbjei között, benne a rendezőre jellemző szokásos lélekbe látó közelikkel és óriási totálokkal. Olaszország és Spanyolország tájait látva egy percig sem kételkedünk benne, hogy az igazi amerikai vadnyugaton vagyunk.

Ennio Morricone-t senkinek nem kell bemutatni, és még ennél is kevésbé kell bárkinek bemutatni olyan szerzeményeit, mint a The Trio, a The Ecstasy of Gold, vagy a film füttyszóval kisért fő témája. Ezeket a darabokat még az is ismeri, aki nem is látta a filmet. Ha Leone neve és filmjei magát a westernt, akkor Morricone zenéi magát a filmzenét jelképezik. Ha A Jó, a Rossz és a Csúf a filmtörténelem egyik legikonikusabb triója, Leone és Morricone egészen biztosan pályázhat a legikonikusabb filmkészítő duó címre.

Jó színészeket, gyönyörű felvételeket és felemelő zenéket nem nehéz találni, de mikor ezek tökéletes harmóniában találkoznak, akkor születnek olyan elképesztően tökéletes dolgok, mint A Jó, a Rossz és a Csúf. Nem sok olyan film van, melynek egy kockáján se változtatnék, Leone klasszikusa viszont pont egy ilyen mestermű. És szerintem életemben nem fogok olyan westernfilmet látni, ami ezt megközelítené. De ezt nem különösebben bánom.

Ezt most csak úgy iderakom, mert mindig ide szoktam:

Történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Alakítások: 5/5

Operatőri munka: 5/5

Színhelyek/Díszletek: 5/5

Zene: 5/5

Írta: Peti

Ha szeretnétek még hasonló jellegű híreket és kritikákat olvasni, kövessetek be minket Facebookon is!